2008. július 22., kedd

Statisztikák: Google Analytics a látogatottságelemzés, keresőoptimalizálás szempontjából

Sok weboldalon lehet látni különféle apró számlálókat, vagy statisztikákat nyújtó szolgáltatások kisebb-nagyobb ikonjait, melyek igaz, nem túl nagy, de az emberi szemnek mégis jelentős helyet foglalnak el az adott oldalból, ráadásul pl. a számlálók elég komolytalanok így 2008-ban, amikor már sokkal professzionálisabb webes alkalmazások állnak rendelkezésre látogatóink követésében.
Én jelen esetben a Google Analytics nevű szolgáltatást emelném ki, mint talán a leggyakoribb, és leginkább használható statisztikai követőrendszert.

Mindössze egy google account kell hozzá (gmail), és onnantól kezdve már be is lehet lépni a program felületére, ahol oldalunk domainjét kell hozzáadnunk, és kb. fél percen belül már meg is kapjuk a követőkódot (régebben urchin.js, az újabb pedig a ga.js névre hallgat), amit oldalunk alján, a /body tag elé kell beillesztenünk. Ez egy mindössze pársoros javascript, ami hivatkozik a már említett kódra, és nem kér cserébe semmilyen visszalinket, ikont, egyéb felesleges "designelemet" weboldalunk margójára.

Az Analytics egyértelmű célja és értelme saját oldalunk látogatottságának követése és elemzése, akár a keresőoptimalizálás szempontjából, akár egyéb érdeklődés miatt - hiszen itt tudjuk ellenőrizni, mennyire értük el célunkat, a statisztikákból kiindulva pedig javítani tudjuk helyezéseinket, illetve honlapunk hatékonyságát is, mert az is világosan kimutatható, mennyi időt töltöttek látogatóink az adott site valamely oldalán, aloldalán.
Kitűnően szemléltető grafikonok segítenek, kalauzolnak végig eredményeinken, rögtön a legelső a látogatók számát mutatja egy idővonalon, majd picit lejjebb jön a klasszikus "torta-grafikon", ami azt mutatja, honnan jöttek ezek a látogatók. A keresőoptimalizálás szempontjából talán ez a legfontosabb része a programnak, hiszen szeletekre osztva láthatjuk, hány százalék jött a keresőkből (Google), vagy az ide linkelő oldalakról (Referral Sites), majd a részletes elemzésben azt is láthetjuk, előbbi éppen melyik kulcsszóra érkezett a keresőóriás találatai közül. Ez hosszútávon akár a megfelelő kulcsszóválasztásban is segíthet nekünk, ami nagyon nem mellékes.

Szemelvények az Analytics program részeiből:

- Content Overview: a tartalomról ad elemzést, minden oldalról kiadja az információt - pl. az látogatások - oldalbetöltődés száma, oldalon töltött idő, bounce rate (lemorzsolódási érték).
- Visitors Overview: a látogatókról tudható adatok - milyen böngészővel utaznak a hálón, milyen felbontású monitorokat használnak, flash és java plugin verziók, operációs rendszer, internetkapcsolat típusa/sebessége; ezek az adatok leginkább a webmesterek számára előnyösek (mi több, én inkább kötelezőnek nevezném).

- Map Overlay: értelemszerűen a látogatók földrajzi helyzetéről ad jelentést, egy áttekinthető, flash alapú dinamikus térképpel, ami az egérmutató hatására szöveges információt is ad, alatta természetesen ott van a részletes statisztika szöveges felsorolásban.

Röviden összefoglalva az Analytics elengedhetetlen, ha használható statisztikákat szeretnénk honlapunkról, ha a keresőoptimalizálás fontos számunkra, vagy webmesterek vagyunk, de egy blog esetében épp olyan érdekes, mint a már említett okoknál fogva, ezen kívül pedig összekapcsolható a keresőóriás fizetett hirdetési szolgáltatásával, az AdWords-el is.